A Rosszcsontokat fogadjuk

Vasárnap 15 órától egy igen nehéznek ígérkező mérkőzés vár az Újpest Bulldogs-ra: azt a Szekszárd Bad Bones-t látjuk vendégül a Tábor utcában, akinek idén még nem vittek TD-t, ám bizakodásra adhat okot a hétről hétre érettebbé váló játékunk, ami Bodán már győzelmet is ért.

Hétvégi riválisunk, a Bad Bones 2008-ban alakult, és sokáig „teremspecialistának” számított a csapat. 2013-ban indultak először a nagypályás bajnokságban, a Divízió II-ben, és rögvest megmutatták, hogy itt is remekül megállják a helyüket. Bár az alapszakaszban a bombaformában lévő Újpest 62:8-ra kiütötte őket, újoncként egészen az elődöntőig jutottak! Ott azonban ismét a Bulldogokkal kerültek szembe, s ez a Szekszárd számára a végállomást jelentette (42:0), mi pedig egészen a bajnoki címig meneteltünk. A két csapat még egy alkalommal mérkőzött meg, ám arra mi sokkal kevésbé szívesen emlékezünk: tavaly a másodosztály alapszakaszának hajrájában 49:6-ra kaptunk ki a tolnai megyeszékhelyen. Legnagyobb sikerüket, a Divízió I-es bronzot épp az évben zsebelték be a Rosszcsontok, ám ennek ellenére 2017-re ők is visszaléptek a harmad vonalba - leginkább azért, mert így jobban oda tudnak figyelni az utánpótlásukra. Nyáron nemcsak osztályt, hanem edzőt is váltottak: a Sződy Ferenc - Kovács Sándor kettős távozott, és ismét Laczkó Ernő Márton lett a szakvezető. A szezonnak úgy vágtak neki, hogy a döntőbe jutást tűzték ki célul. Eddig két mérkőzésen vannak túl: a Bodát 38:0-ra legyőzték, a Szombathelytől viszont hosszabbítás után kikaptak 3:0-ra(!) - sok pontot tehát nem enged a szekszárdi defense.

Czuprik Zoltán, az Újpest Bulldogs vezetőedzője: A Szekszárd egy rutinos csapat, és tavaly is szuper eredményt értek el. Azt gondolom, ők már jóval előrébb tartanak, mint mi, ezzel együtt az elmúlt mérkőzéseken, illetve az edzéseken látottak alapján nagyon bizakodó vagyok, és szeretnénk egy nagyon szoros meccsen őket is legyőzni.

Laczkó Ernő Márton, a Szekszárd Bad Bones vezetőedzője: A Bulldogs teljes egészében fiatal gárdája és a mi megfiatalított csapatunk között kiélezett, de sportszerű csatát várok. Nagyon tehetséges és mobilis irányítójuk már bizonyította, hogy szorongatott helyzetben is tud jó megoldásokat választani, gyors futóik ugyanakkor remek alternatívát kínálnak a támadások variálására, így a védelmünknek fel lesz adva a lecke. A támadóegységünknél továbbra is a fiatalok beépítése és minél jobb integrálása a cél, ez nyilván a játékunkban is tükröződni fog.

Szurkolói információk:

Az újpesti iskoláknak eljuttatott tiszteletjegyek erre a mérkőzésre is érvényesek, így a diákok ingyen, felnőtt kísérőik pedig 50%-os kedvezménnyel, azaz 500 forintos áron tekinthetik meg találkozót. A teljes áru felnőtt belépő 1000 forintba kerül, 14 éves kor alatt a belépés ingyenes.

A félidőben a Starlight Dance Company lesz a fellépő.

Címünk: 1046 Budapest, Tábor utca 24. (a volt Duna Cipő pálya), a Tarzan Park szomszédságában.

Pályánk megközelíthetősége: Újpest-Központból (M3) a 220-as busszal vagy a 14-es villamossal, valamint a 296-os, 296A-s, 96-os, 270-es, 20E-s autóbusszal, illetve a 12-es villamossal.

 

Sándor Zsolt

GO FANS! GO DAWGS!