Biztató kezdés

Bár a pontgazdag szezonnyitó mérkőzésen 20:39 arányú vereséget szenvedett a Bulldogs a Titánokkal szemben, nincs okunk csüggedni, mert a mieink szűk kerettel is igen jó benyomást tettek a népes publikumra.

A gyönyörű kora nyári időben mintegy 300 néző várta, hogy a Tábor utcában is útjára induljon a Berény Sport Divízió II pontvadászata. A 2017-es idény első kezdőrúgását az Újpesti Cseritinek szervezett jótékonysági licit győztese, idősebb Nyilas Tamás végezte el.

A Czuprik Zoltán - Kovács Zsolt edzőpáros több rutinos játékosát is kénytelen volt nélkülözni sérülés vagy adminisztratív okok miatt, így a fiataljaink vállára még nagyobb teher nehezedett. Ennek ellenére egyáltalán nem tűntek megilletődöttnek, s már az első pillanatokban is látszott, hogy nagyon egyben van a csapat!

Az első negyedben a Budapest Titans egy futott touchdown-nal szerzett vezetést, ám a felnőtt mérkőzésen most debütáló Hegedűs Bálint egy fumble-t követően egyenlített (7:7). 

A második negyedben valamivel több hiba csúszott a játékunkba, s ezt a rutinosabb ellenfelünk könyörtelenül kihasználta: előbb egy labdavesztés utáni remek mezőnypozícióból bevitt, majd egy IC után szerzett TD-vel büntettek (utóbbit követően kimaradt az extra), így 7:20-as állással mentek szünetre a csapatok.

A harmadik negyedben tovább brillíroztak a Titánok, különösen a futójátékuk volt hatékony. Előbb egy hosszú futással szereztek 6 pontot, majd a játékrész hajrájában ismét jó futással kerültek a red zone-unkba, s a drive-ot egy elkapott TD-vel zárták. A kirúgást követő visszahordásnál sajnos elveszítettük a labdát, s egy hosszú passz után már 7:39-et mutatott az eredményjelző (a jutalomrúgás itt is rossz volt).

A Bulldogok azonban nem adták fel, az utolsó pillanatig küzdöttek, mentek előre, s ennek eredményeképp a negyedik negyedben kétszer is bejutottunk az ellenfél end zone-jába: előbb a szintén élete első felnőtt meccsét játszó Kovács Bálint, majd egy passzt lefülelve a rutinosnak tekinthető, de még csupán 20 éves Nyilas Tamás futott TD-t, így kialakítván a 20:39-es végeredményt (Kovács touchdown-ja után mi is elrontottuk az extrát).

A lefújást követően természetesen megkérdeztük a vezetőedzőket, hogyan értékelik a mérkőzést.

Czuprik Zoltán, az Újpest Bulldogs vezetőedzője: Annak ellenére, hogy nem nyertünk, jobban sikerült a mérkőzés, mint azt előzetesen vártuk. Nagyon összeszedett, nagyon fókuszált volt a csapat a elejétől fogva, és minden játékosomon azt láttam, hogy maximálisan megpróbálja megvalósítani azokat a technikai és taktikai elemeket, amiket gyakoroltunk. Gratulálok nekik, és persze a Titánoknak is!

Fábián Krisztián, a Budapest Titans vezetőedzője: Örülök a győzelemnek, nagyjából azt kaptam a játékosaimtól, amit vártam. A defense-ünk egész jól tartott, tudtam, hogy ők megbízhatóak, és jó alapjai lesznek a csapatnak. Az offense esetében a kevés gyakorlás miatt az új séma eleinte még nem működött, de meccs közben átbeszéltük a dolgokat, és végül elég sok TD-t csináltunk. Tudom, hogy még rengeteget kell dolgoznunk, de előre akarunk lépni. Gratulálok a Bulldogoknak is a mai mérkőzéshez!

Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, s mindenkit szeretettel várunk május 14-én a Szekszárd Badbones ellen is!

Sándor Zsolt

GO FANS! GO DAWGS!