Megvan az első!

Egy nappal klubunk fennállásának 10. évfordulója előtt az Újpest Bulldogs 23:13 arányban diadalmaskodott a Boda Troopers otthonában, megszerezvén ezzel idei első győzelmét a Berény Sport Divízió II-ben!

Az elmúlt napok télies viszonyaihoz képest egész kellemesnek mondható idő és remek hangulatot teremtő közönség várta a története során először Bodára látogató csapatunkat. Mind a Troopers, mind a Bulldogs számára komoly téttel bírt a találkozó: aki életben akarta tartani playoff-álmait, annak muszáj volt győznie, s erre a legjobb alkalom a nyeretlen rivális ellen kínálkozott.

Czuprik Zoltán és Kovács Zsolt munkája révén a csapat hétről hétre fejlődik, egyre jobban összekovácsolódik, és a kemény munka most meghozta első gyümölcsét. A mérkőzés elején a vendéglátók szereztek vezetést az első negyedben, a Kutyák pontjai ekkor még várattak magukra. A második negyedben aztán az U19-es válogatottunk, Takács Kolos elkapása nyomán egalizáltunk, ezt követve egy Fülöp Robin által kierőszakolt safety-vel fordítottunk, majd irányítónk, Nagy Krisztián futott TD-jével már 16:7-re elléptünk. A nagyszünetet követően a Katonák 6 pontot faragtak a hátrányukból, ám a meccs hajrájában Nagy György touchdown-t érő futása szertefoszlatta reményeiket - a vége 23:13 lett ide. A sikerhez rúgónk, Kinisch Péter biztos lábbal értékesített extrái 3 ponttal járultak hozzá. Az Újpest Bulldogs ezzel megszerezte szezonbéli első győzelmét, s a srácok igazán széppé tették a klub fennállásának 10. évfordulóját.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK HAMAROSAN!

A folytatás pokoli nehéznek ígérkezik, de mind a Szekszárd Bad Bones, mind a Szombathely Crushers gárdáját hazai pályán fogadjuk. Legyünk minél többen május 14-én a Rosszcsontok ellen a Tábor utcában, és szurkolásunkkal segítsük a Bulldogokat!

A Berény Sport Divízió II Nyugati Csoport állása:

 

CSAPAT

GYŐZELEM

VERESÉG

DÖNTETLEN

SZERZETT PONTOK

KAPOTT PONTOK

1.

Szombathely Crushers

3

0

-

32

6

2.

Tatabánya Mustangs

2

0

-

34

19

3.

Szekszárd Bad Bones

1

1

-

35

3

4.

Budapest Titans

1

2

-

46

48

5.

Újpest Bulldogs

1

2

-

55

66

6.

Boda Troopers

0

3

-

19

83

 

Sándor Zsolt

GO FANS! GO DAWGS!