Nagykállón is kikapott a Bulldogs - Coach Russ megalapozná a jövőt

A Nyíregyháza Tigers az Újpest Bulldogs elleni bajnokijának keretében az árvízkárosultak megsegítésére szervezett gyűjtést, az adományokhoz a fővárosi csapat is hozzájárult. Azonban úgy tűnt, mintha a vendégek a mérkőzésen is jótékonykodtak volna, ugyanis még csak megnehezíteni sem tudták a hazai együttes dolgát, 61-0-s sima nyíregyházi győzelem született Nagykállón.

Mindez persze papírforma-eredménynek is nevezhető, a Tigers és a bajnokságot két vereséggel kezdő Bulldogs ugyanis nincs egy súlycsoportban.

Az első osztályban edződött Nyíregyháza ennek megfelelően különösebb erőlködés nélkül gázolt át a létszámban kissé megfogyatkozó, átalakuló félben lévő újpesti csapaton. A Bulldogoknak persze kár lenne elkeseredniük, hiszen a Tigers ellen is voltak biztató jelek a játékukban (offense és defense oldalon egyaránt), amikből a következő mérkőzéseikre, a tudásban hozzájuk sokkal közelebb álló ellenfelek ellen erőt meríthetnek.

A Bulldogs vezetőedzője, Coach Russ természetesen letört volt az idei harmadik vereség után, de esze ágában sincs feladni, mint mondja, már a jövő csapatát építi Újpesten: "Most már tudom, hogy Tom Landry hogyan érezte magát a Dallas Cowboys vezetőedzőjeként eltöltött első szezonjában. 1960-ban a Landry vezette Cowboys nulla győzelemmel, 11 vereséggel és egy döntetlennel zárt. Nem nyertek meccset abban a szezonban, de néhány alapvető építőelem a helyére került, aminek végül két Superbowl, 5 NFC bajnoki cím és 13 divízió-elsőség lett az eredménye. Chuk Noll első szezonjában, 1969-ben egy mérkőzést nyert és tizenhármat elveszített a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként. Ebben a szezonban azonban lerakták egy olyan csapat alapjait, amely aztán megnyert négy Superbowlt, négy AFC bajnoki címet, és kilencszer divíziójában is első lett"- példálózott neves kollégái eseteivel az amerikai tréner.

"Ugyanezt látom a 2010-es Bulldogsban is. Szenvedünk egy kemény szezonban, de a kitartással a jövőt alapozhatjuk meg. 2011 a toborzás éve lesz, minőségi játékosokat építünk majd be a jelenlegi keretbe"- vázolta fel röviden terveit Coach Russ, aki tehát nem hátrál meg az általa is hatalmasnak nevezett kihívás elől, és ütőképes csapatot akar faragni az Újpest Bulldogsból.